Mattis Teutsch János művészeti pályájának döntő eseménye volt, amikor 1919 végén Kassák Lajos felfedezte őt az 1916 őszén létrejött MA-című irodalmi és művészeti folyóirata számára. 1917 február és 1920 között – amikor a MA Bécsbe emigrált – 22 metszetét és 6 festményét közölték, amivel ő lett a folyóirat leggyakrabban közzétett művész.

1917 októberében a MA újonnan megnyílt budapesti kiállítóhelységében elsőként Mattis Teutsch János műveiből rendeztek kiállítást. Az esemény Mattis Teutsch ihletének és alkotó energiájának is szárnyakat adott. Egyidejűleg nagyszámú festményt, linóleummetszetet és faszobrot alkotott. Szokása volt az is, hogy festményeit olykor különböző méretekben is elkészítette.

A legkorábbi, 1916-17-ben létrejött festménysorozat témája az u.n. antropomorfizált fák voltak, amelyek már önmagukban is méltóak lennének a világhírre. A sorozatnak ezidáig csupán 10 darabja ismert. A vele foglalkozó irodalomban ez azonban még tematizálva sem lett. Az ezután következő, lényegesen terjedelmesebb festménysorozat az Érzetek. Sokszínű olajfestmények, amelyek egyrészt papíron és levélív nagyságban, másrészt nagyobb méretekben kartonra avagy vászonra készültek. Létrejöttük 1918 és 1920 közöttre tehető. Egyes példányaik, amelyek feltehetőleg a kérdéses korszak vége táján jöttek létre, stilizált emberi alakokat is tartalmaznak. Közös ismérveik a szélekig terjedő sokszínűség, valamint a hiányzó tárgyiasság.

Az időrendben következő jelentős sorozat a Lélekvirágok (1921 és 1923 között). Az elnevezés csak lényegesen később – 1950-ben – született meg, de kiválóan illik a kérdéses festményekhez. Azokból jelenleg kb. 20 példány ismeretes. Közös jellemzőik a strukturált kartonlap – melyeknek eredete ismeretlen -, valamint a körös körül a lapszélekig terjedő piros, sárga, zöld, kék és kivételesen színtelen háttér. Motívumaik virágot idéznek a nézőben.

A három említett és könnyen felismerhető festménysorozaton kívül az 1920-as évek eleje táján még néhány további, feltehetőleg a Lélekvirágokkal egyidőben vagy röviddel azután létrejött, és idáig névtelen és messzemenően ismeretlen festménysorozat is megszületett, melyeknek két példája itt alant kerül bemutatásra. Közös jellemzőjük részint a Lélekvirágok révén már ismert strukturált, vagy a vászonjellegű struktúrával rendelkező kartonlapok. Mindezek kiválóan alkalmasak a festő ötletgazdagságának és kreativitásának érvényesítésére, és együttesen, csoportként egyértelműen felerősítik egymást, csakúgy, mint egy zenei kompozíció tételei.

             Sorozat, 5 olajfestmény, vászon struktúrájú kartonlapokon, kb. 1923, 35×25 cm

   Táncoló párok – Sorozat, 3 olajfestmény, struktúrált kartonlapokon, kb. 1924, 35×29 cm

A fent elsőként ábrázolt sorozat darabjainak közös nevezője az egymással azonos, de a Lélekvirágoktól különböző méret, és a kartonstruktúra, valamint a túlnyomó részben egyszínűként ható, körös körül a lapszélekig terjedő háttér. Egyes példányaik esetében egyértelmű a Lélekvirágokkal fennálló stílusbeli rokonság.

A másodikként ábrázolt Táncoló párok című hármas sorozat képei a Lélekvirágok képeivel azonos méretű és azokéval azonos minőségű strukturált kartonlapjaik révén technikai szempontból rokonságban állnak a Lélekvirágokkal, mint az előzőleg tárgyalt sorozat is, de attól alapvetően különböznek. A hasonlóságokból létrejöttük időbeli közelségére lehet következtetni. Figyelemre méltó az ábrázolt alakpárok emberi minőségének az ábrázolása, például stilizált hajviseleteik révén, továbbá a nemi különbözőség eltérő testmagasságaikkal történő kifejezése. Zseniális, ahogyan a párok táncbeli kapcsolata és testi közelsége kifejezésre jut. Lehetne akár új festészeti nyelvről vagy ábécéről is beszélni. Hogyan maradhatott mindez egy évszázadon keresztül észrevétlen? Részleges vakság, vagy nacionalisztikus előítélet okozta? Vagy a kettő keveréke?

ÉberMiklós / ebnic@sunrise.ch